 |
| A ferences templom |
November 17-19 között újra Barsi Balázs atyánál jártunk. Immár 3 éve hallgatjuk
rendszeresen, kitárt és megrendülő szívvel: az életet adó igét az Egyház
tanításában. Mindig ugyanaz és mégis új gondolatokkal teli. Első hallásra
kemény szavak, aztán rájövünk, a baj velünk van. Konzervatív vagy modern?
Ez nézőpont kérdése. Igaz, és ez a fontos. Nekünk Sümeg őt jelenti. Barsi
Balázs atya a sümegi ferences rendházban szerényen és alázatosan fogad
minket, arca felderül az ismerősök láttán, megjöttek a Felvidékiek. Mintha
csak tegnap lett volna, hogy elválltunk. Hazajöttünk.
 |
| Nagymácsédi hívek |
Íme a kezdet: vesperás és
kompletórium magyar gregoriánnal. A kevésbé gyakorlottakat is megszólítja
az ékesszólás eme tárháza és a végtelenre irányítja a figyelmünket:
Isten, Te mindent alkotó... S ahol a kompletórium abba marad, ott
folytatja Balázs atya. Imádság a téma, az Isten imádása és a
szentmise. Kimeríthetetlen. Kis szent Teréz égre emelt tekintetében a „minden“:
mosoly és sóhaj, lángoló szív, a zárókő - ugye értitek? Sokmindent nehéz
szavakkal elmondani, az imádság azonban nem érzelgős szavak tömkelege. Nem
érzelmekből fakad, hanem általa fakadnak az érzelmek. Nem az
a fontos, amit érzünk, hanem hagyjuk, hogy az ima alakítson át minket.
Nyissa meg az általunk épített védőpajzsot a fejünk fölött, hogy ezáltal
beáramolhasson az isteni kegyelem és mi is e kegyelem továbbítói, közvetítői
lehessünk.
 |
| Balázs atya |
Forrásunk Isten igéje, de
a leírt szó megtévesztő lehet, sokféleképpen magyarázható. Nekünk azonban
itt a hagyomány, az értelmezés az Egyház szemével: a kinyilatkoztatás. Így
és csakis így nyílik meg a tanítás és nyer helyes értelmet. A Lector (olvasó) olvassa és értelmezi az
írást. 2000 év tapasztalat és hagyomány az Egyházban tévtanok nélkül. Ez
önmagáért beszél, a Szentlélek vezeti az Egyházat, nem az embertől
függ a jövője, ezért le sem rombolható. Jövőnk záloga a múltban
gyökerezik. A helyes értelmezés kulcsfontosságú, ezért adja Egyházunk
a dogmákon keresztül a cölöpöket, amelyre bátran építhetünk.
 |
| A Káptalan |
Baltazár király lakomáján ülünk
a megszentségtelenített edények között. Ezt nem kellett volna. Orgia és
bálványimádás. „Amit Isten jónak és
szentnek alkotott, azt mi saját önző céljainkra használjuk fel, elmerülünk a
föld gyönyöreiben, és bálványozzuk a teremtett javakat. Engedetlenség, Isten
teremtő szándékával és üdvözítő tervével való szembefordulás ez, nyílt lázadás,
amely a biztos véget készíti elő. ... Hogyan győzhetjük le ezt a háromfejű
szörnyet? Ha mindenben az ellenkezőjét tesszük, mint Baltazár király. Szentnek
tartjuk és megőrizzük, amit Isten szentnek teremtett. Megkülönböztetett
tisztelettel viseltetünk az ő szentségei iránt, és élünk belőlük. Az
öntudatvesztésbe torkolló orgia helyett a „Lélek józan mámorát” keressük, az
igazság, szépség és jóság forrását, és sorra ledöntve szívünk bálványait
hódolattal leborulunk Isten előtt. ... Hol valósulna meg ez jobban, mint a szentmisében?
A szentmisében, mely a világot megszentelő áldozat, közösségi hálaadás és
lakoma, forrás és csúcspont, amelynek ünneplése szívünket a mulandó javaktól az
örökkévalók felé fordítja.“ (Barsi Balázs – Magasság és mélység)
 |
| Átváltoztatás |
Imádság és hódolat Isten előtt,
szent és örök áldozat. A mi profán világunkban vajon mennyire szent
a mi hódolatunk? Imádságunk nem csak a kimondott szó vagy
a lelki azonosulás, imádság a test is, a viselkedés, tartás és gesztusok,
a fegyelmezettség és mindenekelőtt a térdelés. Régi vagy új rítus?
Nem ez a kérdés. Szemlélődjünk. Vizsgáljuk meg, melyik fejez ki nagyobb
hódolatot Isten előtt? Ne visszalépésként fogjuk fel amit 1960 évig az Egyház
gyakorolt, hanem az értékeket lássuk meg benne. Amit kaptunk oly nagy ajándék,
megérteni sose fogjuk. Az isteni természet végtelen irgalmából és szeretetéből.
Örüljünk a Szentatyáknak, II. János Pál és XVI. Benedek pápáknak, akik
különös érzékenységgel igazgatják a váltókat, hogy a vonatunk a biztosan
helyes irányba menjen.
 |
| Egy meghitt pillanat |
Régi rítusú ünnepélyes énekelt
mise – Missa Sollemnis. Remegve tartom Barsi atya kazuláját, meglepődöm
a könnyedségén. Az összhang szinte hibátlan, az oltárszolgálat gyakorlott.
Teátrális? Komikus? Sok a mozgás, a térdhajtás? Talán a felszínen
igen. Fegyelmezett, kimért, harmonikus és dinamikus: ez éppúgy jellemző. „Milyen szép lenne, hogy ha minden ember
egyszerre tudatában lenne, annak, amit együtt cselekszenek Valakinek a szeme
előtt, aki figyelmesen nézi őket! Ha tudatában lennének annak a segítségnek,
amelyet egymásnak nyújtanak, annak a szertartásnak, amelyben részt vesznek,
annak a mérhetetlen nagy felajánlásnak, amely akkor megy végbe, amikor szemüket
fölemelik az égre; annak a gyönyörűséges közösségnek, amelyet alkotnak!” (u.i.
Paul Claudel) Semmi sem mindegy, mit, miért és hogyan teszünk. Mindennek
oka van és kifejezőereje. Kis dolgok, a hódolat megnyilvánulásai,
leborulás a legszentebb előtt. Hogy mindezt megérthessük, a mélyre
kell eveznünk, nem maradhatunk meg a felszínen. Barsi atya ül
a csónakban és mi evezünk. Közben tanít és hálát ad, velünk dicsőít.
Mindannyiunknak olyan érzése van, hogy semmit se értek, mégis minden világos.
 |
|
A búcsú fájdalmas,
mindannyian tudjuk, hogy várnak a mindennapok megpróbáltatásai. Felüdülés
volt ez a pár nap. Az Egyház azonban nem a való életből ragad ki,
hanem ide küld vissza minket, küldetéstudattal és hitben erősödve. A munka
is, az élet is imádsággá válik, mert megszentelődik „minden“ az imádság által.
Nehéz a visszailleszkedés az biztos, de annál inkább vágyakozunk majd Rá
és szomjúhozzuk Őt, míg építgetjük a mennyei Jeruzsálem városát. Ki itt,
ki ott. Isten áldja meg Barsi atyát mindezért.
