2012. augusztus 28., kedd

Búcsúvasárnap régi rítusú misével

Szent István király a galántai templomok védőszentje. Az eredeti templomé is, amely a mai Papdombon állt, s amelyről részletes leírást közöl 1781-ben a Batthyányi-féle egyházlátogatási jegyzőkönyv. Szent István olatalma alatt áll az 1800-ban megáldott és 1805. szeptember 29-én ünnepélyesen felszentelt új plébániatemplomunk is. A búcsúvasárnap alkalmából két nagymisét tartottunk a római rítus rendkívüli, s egyben ősi és hagyományos szertartása szerint templomunk főoltáránál. Miért is éppen ekkor és itt? 

A főoltár művészi értéke és rangja
Az első megfontolás a tridenti mise mellett az volt, hogy templomunk történetében a főoltár kőépítménye szent ereklyékkel ellátva és tabernákulummal felszerelve egy biztos, változatlan, szilárd pont. Az idők folyamán a templomot szépítették, újították, de a főoltárhoz senki sem mert romboló szándékkal nyúlni. Méltó, hogy a templom védőszentjének ünnepén, az ő tiszteletére felszentelt oltáron mutattassék be a mise. Sőt meggyőződésem szerint templomunknak mind a mai napig a főoltár a rendes és legrangosabb oltára. Az elmúlt 44 év alatt ugyan behelyeztek a szentélybe ún. szembemiséző asztaloltárokat, ezek azonban csak pár lépésre állnak a főoltártól, nincsenek rendesen felszentelve, ereklyékkel ellátva, az elmozdítható oltár kategóriájába tartoznak, és nincsenek lépcsővel sem kiemelve. A megújított szertartás előírásait tanulmányozva is elmondhatjuk, hogy a galántai templomunkban feleslegesen voltak bevezetve a szembemiséző oltárasztalok, mert az eredeti főoltár nemcsak hogy művészi értékű és felszentelt oltár, hanem ráadásul nagyon közel van a templomhajóhoz, egyáltalán nem akadályozza a hívek figyelmét, s a szentmisében való részvételét. A jövőben kívánatos lenne, ha megérik rá a helyzet, hogy ismét a templom főoltára vegye át az őt megillető méltó szerepet. Ehhez azonban meg kell érnie a belső gondolkodásnak.

A hívek kérése
A régí rítusú mise mellett döntöttem azért is, mert a szlovák hívek részvételével még nem volt régi rítusú szentmise és kérések érkeztek felém részükről, hogy szívesen részt vennének a hagyományos szentmisén, ahogy ez a magyar közösségnek már megadatott. A magyar hívek már több alkalommal megtapasztalták vasárnap is a tridenti mise szépségét. Részükről is sokan kifejezték örömüket, hogy időről időre van lehetőség így ünnepelni a szentmisét.

Az ünnep előkészítése
Egy ilyen ünneplés előkészítést igényel. A szlovák hívek részére prédikációsorozat előzte meg azt az ünnepi alkalmat. Gondosan elő kellett készítenünk a szentmisefüzetet, a latin és szlovák tételekkel. A 8 oldalas füzetecske tette lehetővé, hogy valóban mindkét szentmisén zengjen az ének. Az asszisztencia begyakorlást, a szentáldozás módja tájékoztatást igényelt. Természetesen a miséket meghirdettük a plébánia hírlevélben, a templomi hirdetésekben is.

Az ünnep tapasztalatai:
  1. A hívek nem szöktek meg a tridenti mise elől, nagyon szép számban eljöttek. A templom megtelt, mindkét misén kb 250-280 résztvevővel számoltunk. A szentáldozáshoz mindkét misén 120-130-an járultak. 
  2. Nagyon szépen zengett az ének, a kiváló orgonistánknak és az előkészített füzeteknek köszönhetően, s hogy nálunk a hívek éneklőkedve nem veszett ki. 
  3. A latin-szlovák nagymise 1 óra 20 percet tartott, a latin-magyar 1 óra 30 percet, de itt Szent István-szekvenciát is énekeltünk. 
  4. A szentáldozás során egyáltalán nem jelent problémát a hívek letérdelése. Ugyan lassabban történik az áldoztatás, mintha állnának, de ez idő alatt alaposan kiénekelhetik magukat a résztvevők. Egyáltalán a tridenti mise alatt sok szép ének hangozhat el, természetesen a liturgia szabályainak megfelelően! 
  5. A hívek visszajelzéseket küldtek az ünnep után. Akadt természetesen, akinek az egész idegen volt, de az elmúlt 40-50 év tükrében ezen nincs is mit csodálkozni. Több visszajelzés érkezett, arról, hogy milyen magasztos, felemelő volt a szentmise, hogy örülnek neki és hogy alig volt kedvük hazamenni a miséről. Két fiatal sms-ben köszönte meg a szentmisét.

2012. augusztus 3., péntek

Benedictio navis

Egy plébános életében sokféle áldás és szentelmény kiszolgáltatására kerül sor. Ilyen alkalmakkor rácsodálkozunk az áldó imádságok szépségére, a hit és az élet kapcsolatára. Szerencsére az áldásoknál is lehet használni a hagyományos imádságokat, szertartásokat a Rituále Romanum szerint, amelynek a legújabb időkig voltak helyi változatai is, mint pl. a Rituale Strigoniense – az Esztergomi Rituále.

A hagyományos szertartású áldások közül már kétszer megtapasztaltam a gyakorlatban a a szenteltvíz-készítés gyönyörű vízkereszti szertartását. A Rituale Strigoniense imájával áldottam meg egy restaurált klasszicista szekrénybe épített új mechanikus orgonát a somorjai plébániatemplomban. Egy faluvégi festett pléh-Krisztus keresztet is hagyományos szertartással áldottam meg Bősön. S legutóbb egy sétahajót, és 5 csónakot Galánta közelében.

Nyers fordításban közlöm az áldás szövegének egy részét blogunk olvasóinak, kívánva hogy nyári utazásaik, hajózásaik közepette részük legyen a kért oltalomban.

V. Segítségünk az Úr nevében.
R. Aki az eget és a földet alkotta.
V. Az Úr legyen veletek.
R. És a te lelkeddel

Könyörögjünk.

Légy kegyes, Uram, a mi esedezéseinkhez, és + áldd meg ezt a hajót a te szent jobboddal és mindazokat akik ebben utaznak: miként méltóztattál megáldani a vízözönön járkáló Noé bárkáját: nyújtsd nekik, Uram a te jobbodat, miként nyújtottad a tengeren járó Péter apostolnak, és küldd szent Angyalodat a mennyből, aki megszabadítsa és megőrizze azt mindig mindennemű veszélytől, mindazokkal, akik rajta lesznek: és szolgáidat- elűzvén tőlük a szerencsétlenségeket- a mindig óhajtott kikötőbe, nyugodalmas úttal segítsd….