Ámen. Ámen.

Zaklatott lélekkel érkeztem újfent Sümegre. A mindennapok sűrű gondjai két kézzel markoltak belém, sorba állítva az érveket, miért is nem alkalmas ez az időpont. Ismerős volt a helyzet, már-már mosolyogtam is rajta. 4 évvel ezelőtt itt megfordult az életem. Sok kérdésem volt, kételyem, tévhitem, melyeket igazítani vágytam. Kaptam válaszokat, másféléket mint amire számítottam, mégis rend lett. Igazából máig sem értettem meg, ez hogyan történt. De a kérdések elhagytak…

Ahogy a kolostor ajtaját megláttam, elérzékenyültem. Balázs atya olyan hirtelen megjelent, mintha már órák óta az ajtóban állt volna minket várva. Mosollyal és szelíd tekintettel terelgetett egyre beljebb, mintha csak azt mondaná: „szálljatok fel a bárkára, most átmegyünk egy kicsit a túlsó partra.” A vaskos ajtót bezártam magam mögött, végre szabad vagyok…

Immár 4 éve egyre több barátot, ismerőst, családtagot hívunk ide. Káptalanunk kis missziója ez, és egyúttal éves lelkigyakorlata is. A téma Balázs atya szavaival élve „mindig a helyzettől függ,” most sem volt ez másképp. Eleinte ezen mindenki csodálkozik és csak utólag érti meg. Miután megjöttek a válaszok. Néha egyenesen a szemünkbe néz, sóhajt vagy mosolyog, néha pedig azon kapom magam, hogy megkérdezem: honnan tudhatta…

Most azt feszegetjük, mi az egyértelmű és mi nem az. A „Semmi” nem szorul magyarázatra, ha a „Semmi” lenne a „Valami” helyett, kérdés sem lenne. A „Létezés” viszont kérdéseket vet fel, mely egyidős az emberiséggel, a „Teremtésig” nyúl vissza. Miért is? Vagy helyesebben „Kiért” is? Általa, Érte, Vele és Benne: teremtés, születés, öröklét, s mindez szeretetből a Szeretettől. Megtudjuk a miérteket, próbáljuk felfogni az időn felüliséget és, hogy Jákob lajtorjája Krisztusról szól, ki az Istentől elszakadt embert Istennel újra összeköti: „Bizony, bizony, mondom nektek: látni fogjátok, hogy megnyílik az ég, és Isten angyalai fel-alá szállnak az Emberfia felett.” Majd felhangzik Pilinszky írása „A kisember és a kispolgár,” a „Mindenség”-re való nyitottság szemben a tudat alá szorított és be nem vallott „Mindenség”-gel, s annak démoni következményeivel. Majd a számomra is oly kedves Graham Greene: Hatalom és dicsőségéből halljuk egy elesett pap halála előtti megrendült „Ébredésének” szózatát. Nemcsak fennkölt, de egyszerű is. Látszólag intellektuális filozófia, valójában nyelv fölötti nyelv, mely átszűrődik a Bábeli tornyot megelőző időkből…

Napokig hallgatnánk. A tanítást csak az imádság váltja fel: Laudes, Szexta, Vesperás - a szent zsolozsma, az Egyház ősi imája magával ragadja azokat is, akik csak itt ismerték meg, vagy hallották énekes magyar gregorián tételekkel. Bertalan testvér elkísér minket Sümegcsehire a Newman templomba, megnézzük Dobszay tanár úr sírját és Udvardy Erzsébet emléksírját is majd Keresztutat végzünk. Paszkál atya pedig csendesen gyóntat. Az élet lüktetése megváltozik, már nem az ima szakítja meg a valóságot, a valóság átfogalmazódik, illetve irányt vált. Egyszerre létezünk két világban. Jézus az Atyánál is volt és a világban is az apostolokkal. Mikor a világba közölt valamit, így kezdte „Bizony, bizony, mondom nektek,” de a fordítás helyesen egy befejezés, egy az Atyának mondott „Igen” és a rákövetkező üzenet az Atyától: „Ámen, ámen. Mondom nektek…” már értem.

Balázs atya néz és mosolyog. Nem szólunk, feleslegesek a szavak. A folyosón még kezet rázunk és búcsúzunk. A vaskos ajtó most nyitva van, még nem zárul be mögöttünk. Esik az eső, a kolostori dombról lefolyó víz az utcát tisztára mossa előttünk. Mielőtt elindulnánk, a Szent István tér végéről még egyszer visszatekintünk.  Ámen, ámen…

(Matusek I.)