Az
emberi nemzet gyükerét paradicsomban, egyéb vétkekkel együtt, torkossággal
férgesítette elsőben az ördög. Mert addig mutogatá Éva anyánknak a tilalmas
gyümölcs szépségét; addig dicséré gyönyörűséges ízit; addig köszörülé torkát és
nyelvét; addig viszketteté gyomrát; addig hitegeté kívánságát és csalogatá
akaratját, hogy beléharap a veszett asszony: együtt az almával a pokol horgát
elnyelé, az ördög mérget beszívá, mely az egész emberi nemzetnek fogát
megvásolván, keserűségének ártalmas ízit most is szájunkban hagyta. Azért a
torkosság, mellyel testünknek kedvét keressük és mértéktelen dobzódással
hizlaljuk, mint őstűl maradt betegség, úgy belénk oltatott, hogy valamint
testünket le nem tehetjük, míg élünk; úgy a torkosságnak esztenétül és
perzselésétűl üresen nem maradhatunk, hanem házi ellenségünket táplálván,
mindennapi bajvívásunkkal ellene tusakodunk.
De mivel a második Ádám, az új világ
atyja, a Krisztus Jézus azért jött e földre, hogy elrontsa az örgöd
alkotmányát: úgy rendelé teljes életének folyását, hogy torkosságnak és
dobzódásnak gyökerét megszáraztaná példájával és józanságra vezetne
tanításával. Azért ha prédikáláshoz akart kezdeni: negyvennapi böjtöléssel
száraztotta ártatlan testét. Ha imádkozni tanított: nem egyebet, hanem kenyeret
parancsolt, hogy Istentűl kérjünk testi táplálásunkra. Azt is pedig
mindennapit, azaz nem innepnapra süttött, szép zsemlyét, hanem közkenyeret,
melyhez künnyebben és gyakrabban juthatunk: akarván ezzel is oktatni, hogy
táplálásunkkal megelégedjünk; torkosságunk gyönyörködtető eledelt ne kívánjunk.
Ha erkölcsünket törvényével igazgatta: azt hagyta, hogy sok étellel és
részegséggel ne terjeltessünk. Ha lakodalomba ment: oly helyre ment, ahol a bor
idején elfogyott. Ha szomjúhozott: epét és ecetet kóstolt, mely
kedvetlenítette, nem édesgette torkát. Ha enni akart: egy darab sült
halacskával és lépesmézzel elégedett. Ha vendéglette a sokaságot: öt
árpakenyérrel és két halacskával vendéglette; noha csak a férfiak is ötezren
voltak, asszonynépek és gyermekeken kívül. Másszor hét kenyérrel és egynéhány
halacskával, gyermekek és asszonyokon kívül négyezer embert vendéglett. Sohult
drága étkekkel, különböző nyalánkságokkal nem vendéglette követőit.
Hogy
azért mi is a józan és mértékletes életet megtanuljuk; hogy torkunkat zabolára
fogjuk és hasunkat a szükségnek circalomjára vegyük: mai tanúságunkat a
torkosság veszedelmének és a mértékletes józanság szépségének ismértetésére
határozom. Másodszor megmondom, mint büntetődnek -mind itt s mind a
másvilágon-, akik hasoknak és torkoknak szolgálnak. Harmadszor a mértékletes
életnek böcsületit említem röviden. Legyetek figyelmetesek, és amit hallotok,
oltsátok szűvetekbe, vegyétek erkölcsötökbe!
Az írástudó doktorok azt tanítják, hogy a
torkosság, ételnek-italnak rendetlen és müdatlan mértékletensége. De hogy most
a nagy italnak vétkességérűl ne szüljunk, mivel errűl másutt volt tanúságunk:
ételbeli torkossággal ötképpen vétkezik az ember, noha nem mindenkor halálos
vétkekkel.
Először: Ha ki parancsolat tilalmazása ellen
eszik valamit. Így vétkeztek első szüleink, a tiltott gyümölcs ételében, így
vétkezett ama próféta, kinek Isten parancsolta vala, hogy Bételben ne
egyék. Ugyanezen vétekben részesek, akik
vagy fogadások ellen, vagy az anyaszentegyház tilalma ellen esznek valamit.
Mert Isten parancsolatja az, hogy amit néki fogadunk, megteljesítsük. És hogy
az anyaszentegyház szavát szófogadással vegyük. Másodszor: Vétkezik, aki
szüksége és természeti ereje felett sokat eszik: mert ebből vagy egészségének
ártalma, vagy lelki dolgainak akadékja szokott következni.... Harmadszor:
Vétkezik, aki szokatlan, gyenge, drága, gyönyörködtető nyalánkságokra vagy
csemegékre szaggat; nem egészsége oltalmáért, hanem torka gyönyörködtetéséért;
és hogy az újonnan gondolt ételektűl a sok zabálás miatt megúnakozott és
fáradott gyomrát ébressze és izgassa a telhetetlen ételre. Ilyen vétekben volt
részek a Héli pap fiainak; kiknek émelygett gyomrok az áldozatokban főtt húsra:
hanem hogy magok szája ízi szerént, kedvesben főzetnének, nyersen vonták elaz
áldozatot. Ilyenek voltak a zsidók is, kik nem elégedvén a mennyei kenyérrel:
torkosságra való eledelt kívántak. Ilyenek (úgymond szent Jeronimus) most is
sokan vannak. Parasztházban születtek, alig tölthették ugató gyomrukat
közkenyérrel, de egyházi állapotra jutván, a zsemlyét sem szeretik: sok
nyalánkságokkal keresik kedvét torkoknak.... Negyedszer: Vétkezik, aki többször
eszik, hogysem illenék az üdőt nem tartván az ételben, valamikor eszébe jut,
ottan zabálik és nyalakodik.... Ötödször: Az étel módjában lehet vétek, mert a
torkosságban nem annyira kell arra nézni, mit eszik az ember, mint az étel
módját. Az ördög Ádámot almával csalá, Krisztust száraz kenyérrel kísérté,
Ézsaut lencsével veszté. Azért aki mohón és nyalánkon eszik;aki elméjével
ételre vetemedik és abban csak gyönyörködést keres; aki nem szükségére, hanem
torok gyönyörködtetésére; nem az élet megtartására, hanem a test kedvére néz
ételében: kétség nélkül vltek vagyon dolgában. Mert noha az Isten az eledelekbe
gyönyörűséget elegyített, és lehetetlen, hogy aki kedvvel eszik, kedves ízek
gyönyörűségét ne érezze: de lehetséges az, hogy nem teljességgel ezért a
gyönyörűségért együnk: nem mindaddig együnk, míg gyönyörűség vonna. Vétkeznek
tehát, akik azért élnek, hogy egyenek, nem azért esznek, hogy éljenek: kiknek
gyakorta nyelveken fogrog ama minden öröm a hústel és borital, azért
együnk-igyunk, majd meghalunk. Ebben vétke volt Filoxenusnak, ki azt bánta,
hogy oly hosszú torka nincsen, mint a gólyának; hogy tovább tartana az elnyelt
falat íze és gyönyörűsége: és azt gyakran mondotta, hogy mennél drágább az
étek, annál jobb ízűnek tetszik.
Úgy
eláradott és közönségessé lett most a torkosság, hogy noha némelyek a
részegséget bűnnek tartják, de az ételben való mértéktelenséget véteknek sem
álítják: azért lakásoknak idejét, mértékét, módját a torkok és gyomrok
kívánságára hagyták. De a Szentélek a dobzódást veszedelmes bűnnek hirdeti.
Minekutána azt mondotta volna Szent Pál, hogy a test cselekedeti nyilván
vannak: a fajtalanság, bálványozás, harag, gyilkosság, részegség, ételi
dobzódás; azt veti utána: akik efféléket cselekszenek, Isten országát nem
bírják. Mert akik Krisztus hívei, testeket megfeszítik, vétkeivel és
kívánságivalegyetemben. Látod-e, hogy a paráznasággal, gyilkossággal és egyéb
undok vétkekkel egy pórázra köti Szent Pál az ételben való torkosságot?
Vészed-e eszedbe, hogy Isten országából kirekeszti, Krisztus hívségétűl
elszakasztja, aki az ételben testének kívánságit követi?
Ugyanezen
szent Pál erősen megparancsolja, hogy a setétség cselekedetit eltávoztassuk.
Számlálván ezeket a cselekedeteket, előlveti az ételben való torkosságot,
mintha azt mondaná: mivel első romlása embernek ételtől esett, először is
ételben kell embernek magát megmértékelni, azután a fajtalanságot távoztatni.
Itt is a cégéres vétkek között fő helyt ád Szent Pál a dobzódásnak, és azt
pokolbéli setétségből áradott gonoszságnak nevezi. Noha testünkre gondot kell
viselnünk, de tilalom alatt vagyon, hogy ez a gondviselés ne légyen a test
szerént, hanem az okosságnak és az Isten törvényének mértéke szerént.
Nagyobb
és hatalmasb rútsággal nem bélyegezheti a torkosságot, mint Szent Júdás apostol
bélyegezte, ki elsőben nagy jajt kiált azokra, kik Káin, Bálaám és Kóre
nyomdokán járnak. Azután magyarázza, kik legyenek ezek. Ezek, úgymond, akik
ételekkel mocskoltatnak, félelem nélkül lakoznak, magokat legeltetik. Tudjátok
jól, hogy Káin gyilkos, Bálaám bálványozó, Kóre pártütő volt. Azt mondja azért
Szent Júdás, hogy a dobzódók ezek után indultak, ezeknek útjokon járnak. Mert
gyilkosa magának a torkos ember, mivel betegség vagyon a sok ételben: és sokan
meghalnak torkosságokért. Bálványozóknak és Krisztus kereszti ellenségének
nevezi Szent Pál azokat, kik hasoknak szolgálnak, mert ezeknek hasok istenek,
végek veszedelem. Végre, aki testét hizlalja, lelke ellen pártoltatja: miképpen
aki ezt sanyargatja, lelkének engedelmessége alá hodoltatja. Mivel azért ennyi
gonoszság foglaltatik a dobzódásban, méltán parancsolja a böécs, hogy ne
légyünk mohók az ételben, ne öntsük minden kedvünket arra: hanem a
mértékletességet kövessük életünkben.
Tovább
azért is tilalmas a tobzódás, mert bár ugyan sok szép jóságok légyenek is
emberben, de mihent a torkosság közikbe akad, mint Ézsaut, kiforgatá minden
áldasiból, úgy az ember lelkéből
kirekeszt minden tekéletes erkölcsöt. Azért írja Szent Gergely, hogy az
asszíriai király konyhamestere rontotta el Jeruzsálemet és a templomot, mert
mibennünk a has a konyhamester, ki ha erőt vészen, minden gonoszságok magvát
belénk hinti. Azért mondja a bölcs, hogyha engedsz kívánságidnak, örömet
szerzesz ellenségidnek. Mennél inkább zsírosítod a földet, annál inkább neveli
a beléesett magvakat: a mi testünk is annál inkább kövéredik a jóllakással. Az
Izráel fiaival egy jóllakás mind elfelejteté, valami csudatételit látták,
valami kegyelmességét vették vala az Istennek, és mihent megtelék hasok,
játszani kezdének, azaz amint Szent Pál magyarázza: bálványozának, és Isten
elhagyván, arnyborjút imádának. Ládd-e, mire viszi embert a dobzódás? A
bálványozást játéknak tartja a teli has, és mihent meghízik, ottan hátrarúg.
Sok
rút vétkek valának Sodomában: mindazok gyököre a kenyérételnek bévsége volt,
azt mondja az Isten. Szent Dávid házasságtörésbe esék, mert ebédi jóllakása
után szemlélé Betsabét. Aki szolgáját gyengélteti, fejére neveli; aki testét jól tartja, száján nem tarthatja. Mert a
Szent Jeronimus mondása szerént: a teli has fészke és forrása a bujaságnak. És
nincs oly nagy tüze Etna hegyének, mint az ifjú ember velejének, mikor jó
étkekkel és borral felgyújtatik. Erre nézve írja Tertullianus, hogy a torkosság
toldalékja a bujaság. Azért vagyon a has végén a szeméremtest. A bévséges ételen
megyen alá a fajtalanság, és csuda, ha torkosság nélkül találtatik a kacérság.
Mihent első szüléink torkosságba
esének, mindjárt kitetszék a testek szemérme. Méltán fogja tehát egymás mellé
Szent Pál a böjtöt és a tisztaságot: mert a fajtalanság útitársa a torkosságnak
és majd csak hasveréssel hidegedik.
Végezetre: A természet törvénye és az igaz okosság
vezérlése arra mutat, hogy rút éktelenség az eledelek torkossága. Vajon micsoda
az éhség? Egy betegség, mely ha sokáig tartana és gyakor orvosságokkal nem
enyhíttetnék, megölné az embert. Ennek a betegségnek orvossága az étel. Annak
okáért úgy kell az eledelhez nyúlnunk, úgymond Szent Ágoston, mint az
orvossághoz. Bolondság volna, ha az orvosságokat torkosságért, és a doktorok
mesterségéből adatott jó ízekért enné valaki, és nem az egészségért. Tehát az
eledelt sem kell egyébért venni, hanem testi táplálásért, és így se többe, se
különbet ne együnk, hanem ami és mennyi szükséges és alkalmatos táplálásunkra.
Tovább: A természet az oktalan állatoknak nagy szájat adott: az embert
nagyságáshoz képest minden állatok között legkisebb szájjal ékesítette.
Ismértetvén ezzel is, hogy ha az oktalan állatok az ételben telhetetlenek is
(noha a disznótúl megválva azok sem oly mohón zabálnak), de az emberbenn a száj
nem a dobzódásnak, hanem mértékletes szükség eszköze. Erre nézve a pogány
bölcsek is a természet vezérlésétűl taníttatván, feltalálván azt, hogy nem
emberhez illendő a dobzódás, és akik utat nyitottak a torkosságra,
megbüntették. Azért aki az étkeknek különböző ízadásárúl könyvet írt vala,
nemcsak könyvét megégetteté Severus császár, de magát is érdeme szerént akarta
büntetni, ha el nem szökött volna.
Ha a dobzódás büntetését megtekintjük, három rendbéli
csapásit találjuk. Első magátúl a torkosságtól származik, mint gonosz fának
ártalmas gyümölcse. Másik Isten haragjából árad e világon. Harmadik a
másvilágra tartatik.
A torkosság maga büntetője és hóhéra a dobzódónak, kik a
kevés gyönyörűséget sok kínokkal fizetik. Elsőben azt írja a bölcs, hogy aki
vendégeskedő jóllakásokban gyönyörködik, meg nem gazdagodul; sőt fogyatkozott
állapotra jut, mert valami hozzájő, azt feneketlen zsákon által kamaraszékbe
tölti, és a jóllakások által gazdag örökségek elröpülnek, mint ezt gyakor
példákban látjuk.
Ennek felette a torkosság mérge a testnek, melyet sok
betegségekkel hamar elfogyat, mert sok étel megterheli és betegségbe ejti a
testet: sőt ember életét rövidítvén, kifogyatja a világból. Amely hajóra több
terhet raknak, hogysem amennyit viselhet, lenyomja és elsillyeszti: úgy a mi
testünk is veszedelembe esik, ha sok étellel terheltetik. Ki tudná
előszámlálni: mennyi betegségek nevekednek a torkosságból? Honnan van a
köszvény és a kólika? Honnan a szem- és főfájások? Honnan a sok nedvességek, ha
nem a mértéktelen ételből, italból? Akik parasztétellel laknak, mindenkor
erősebbek: a falusiak a városiaknál, a szegények a gazdagoknál alkalmatosbak a
munkára; későbben fáradnak el, ritkábban betegeskednek, künnyebben szenvedik a
hideget. Világ teremtésétűl fogva, úgymond Szent Jeronimus, az özönvízig húst
nem ettek az emberek, megelégedtek a füvekkelés gyümölcsökkel, melyet Isten
rendelt vala nékik. Akkor leghosszabb ideig éltek, és egészségesen éltek az
emberek. Azután a halat és húst megengedé Isten, és ottan megrövidüle az emberek
élete.
Nemcsak életét fogyatja embernek a dobzódás, hanem
elméjét és okosságát is tompítja. Azért mondja Szent Jeronimus, hogy a kövér
hasnak hegyes elmélkedése nincsen, mert a kövér hájban, mint annyi sárban
elmerült lélek nem a mennyei dolgokrúl, hanem húsrúl és kérődésrűl
gondolkodik. /Pázmány
Péter prédikációi, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1987/ (folyt. köv)